szervezet
2018
.
03
.
28

Megújulás az ifjúsági szervezetekben

Megújulás jellemzi az ifjúsággal foglalkozó és azokat tömörítő szervezeteket

Az ifjúsági szervezetek vezetőivel találkozott Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, akit Mohay Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságszakmai osztályának vezetője is elkísért március 26-án Kassán.

A szakmai találkozón részt vett Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja és Bitay Levente konzul is, akik a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek, a Via Nova Ifjúsági Csoportnak és a Fiatal Reformátusok Szövetségének képviselőivel találkoztak.

A MIK következő ülését a Felvidéken tartja

A magyarországi és határon túli fiatalok és szervezeteik képviselői 1999-ben hozták létre a magyar kormány kezdeményezésére a Magyar Ifjúsági Konferenciát. A MIK a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok és szervezeteik fóruma, ahol képviselőik együtt gondolkodnak, megismerhetik és megvitathatják terveiket, megoszthatják gondjaikat, és együttműködve valósítják meg közös elképzeléseiket. A fórum évente két alkalommal ülésezik: az őszi konferencia Magyarországon kerül megrendezésre, a tavaszi ülés pedig jellemzően egy-egy határon túli magyarlakta környezetben.

A kassai találkozó célja az idei határon túli konferenciát megelőző egyeztetés és információcsere volt. Illés Boglárka a megbeszélést rendkívül hasznosnak vélte. „Nekünk nagyon fontosak a fiatalokkal foglalkozó szakemberek visszajelzései, észrevételei, vagy adott esetben az a megerősítés, amely a jelenlegi irányt jelenti a támogatások során. Részben az ifjúságkutatás adataira tudunk támaszkodni, részben értékeljük azokat a pályázati eredményeket, támogatásokat, amelyeket az elmúlt időszakban tudtunk biztosítani, hiszen abból látjuk, hogy milyen igények merülnek fel az adott területek részéről. Az is ugyanolyan fontos, hogy az adott szervezetek vezetőivel, vagy adott esetben közvetlen tagjaival is folyamatos legyen a kapcsolattartás, akik a fiatalokkal naponta találkoznak, mindennapjainak részét képezik, mert ők látják, valójában mire van szükségük mind a szervezeteknek, mind a fiataloknak” – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár.

A találkozón Mohay Gergely felhívta a figyelmet azokra az aktuális programokra, amelyek a fiatalokat érintik. Ezek közé tartozik például a Nemzeti Tehetség Program vagy a Családok Éve is. Kitértek a vállalkozók számára indított programokra, valamint szó volt a külhoni kisközösségek számára készülő lehetőségekről is.

A beszélgetésen megjelent szervezetek képviselői beszámoltak tevékenységükről, terveikről, a már jól működő programjaikról, azonban egy közös pontot mindegyikük érintett. Az ifjúsági szervezetek egyfajta megújuláson, újraszervezésen mennek keresztül, alkalmazkodva a kor kihívásaihoz. Kukorica Róbert cserkész véleménye szerint a letisztulási folyamatban nagyon fontos ügyelni a generációváltásra, az új vezetők nevelésére is.

A megújulási folyamat nem kerülheti el a MIK-et sem, hogy több értéket és tartalmat kaphasson a fiatalok rangos fóruma. A felelős magyar fiatalok és szervezeteik azonos alapértékek mentén dolgoznak a MIK-ben, függetlenül attól, hogy melyik régióban fejtik ki tevékenységüket. Célja, hogy minél több magyar fiatal számára nyíljon lehetőség határokon átnyúló programokon, rendezvényeken való részvételre, elősegítvén a magyar ifjúság testi, szellemi, erkölcsi fejlődését. A MIK-ben a magyarországi és határon túli magyar ifjúsági szervezetek öt típusa jelent meg: a diákszervezetek, a korosztályos ifjúsági szervezetek, a cserkészszervezetek, a történelmi egyházak ifjúsági szervezetei, valamint a politikai pártok ifjúsági szervezetei.

Illés Boglárka megállapítása szerint a szakpolitikai prioritások összhangban vannak a kassai szakmai találkozón elhangzottakkal. Végezetül kiemelte a szülőföldön való boldogulás fontosságát, ahová, ha erős a családi, baráti, közösségi kötődés, az identitástudat, az emberek visszatérnek. A résztvevők a találkozót követően részt vettek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170., valamint II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 342. évfordulója alkalmából rendezett emlékműsoron Kassán.

Forrás: http://felvidek.ma/2018/03/megujulas-jellemzi-az-ifjusaggal-foglalkozo-es-azokat-tomorito-szervezeteket/

Megosztás.